Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2018 2. hely

edf


Magyar Fotográfia Napjának tiszteletére a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) és a Biatorbágyi Fotóklub szervezésében megtartott ünnepségen részt vett a Duna Fotóklub Egyesület néhány tagja is. Az aktív nap igen tartalmas volt a biatorbágyi fotóklub tagjainak szervezőmunkájának köszönhetően – részünk volt  helyismereti tájékoztatóval egybekötött fotózáson, megtekinthettük a Biatorbágyi Fotóklub életéből és egységes csapatmunkájából, illetve néhány tagjának utazásaiból összeállított bemutatóját és láthattuk az idei MAFOSZ szalon elfogadott fotóinak és az idei kitüntetettek portfólióinak diavetítését is. Ismerkedésekre és szakmai megbeszélésekre is lehetőség nyílt, a remek hangulat és a rengeteg magyar minőségi alkotás megtekintése és azok elemzése mellett.

A nap csúcspontja, a fotóművészeti kitüntetések átadása, ezen belül  Papp Elek és Kerekes István FIAP gyémánt 3 (EFIAP/d3) diplomájának átvétele, illetve az Év Alkotócsoportjának és az Év Fotográfusa díjazottjainak ismertetése volt. Számunkra az Év Alkotócsoportja kitüntetettjeinek kiherdetése volt fontos, mert mint azt ismertették, 2018-ban a Duna Fotóklub Egyesület lett az Év Alkotócsoportja kitüntető cím II. helyezettje. Nem is lehet nagyobb büszkeség számunkra, egy évi munkánk elismeréseként, a Biatorbágyi Fotóklub mögött, a dobogó második fokára felállni és országos szinten a második legaktívabb, legsikeresebb fotóklubjának tagja lenni. Köszönjük minden egyes tagunknak akik direkt és indirekt módon megdolgoztak és segítettek ennek a kitüntető címnek az elérésében és hasonló sikereket kívánunk a jövő évi hasonló megmérettetésre.

Érdemeinket tovább gyarapította Ligeti László fotóskollégánk, aki átvette a MAFOSZ kiváló művészének aranyfokozatát (E-MAFOSZ/g) és a FIAP  kiváló művészének bronz fokozatát (EFIAP/b), Bolvári Csilla, aki átvehette a MAFOSZ kiválló művészének bronz fokozatát (E-MAFOSZ/b), illetve Horosnyi Sándor, aki átvehette a XXXV. MAFOSZ Szalon különdíját. További sikereket kívánunk fotóstársainknak!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük