Keresem a képet.

Képkivágat, szerkesztővonalak, fehéregyensúly – zakatol át agyamon egy szakma tucatnyi kifejezése, hogyha a gépem memóriakártyájába tömörült bájttömeget egyszer elővarázsolva ne kezdjenek ócsárolni: kontár.

Vajon megszerkeszthető-e a kép? Garantálható-e a siker, a pályadíj, a kiállítás? Bizonyára, hiszen tanítják világszerte. Én sose jártam fotósiskolába. Van néhány évtizednyi élettapasztalat mögöttem és bennem, amit hurcolok magammal, és ennek alapján bizony mást látok meg, mint a mellettem fotózó turista.

Nem szerkesztek én képet. Egy dolog foglalkoztat, hogy a gépnek hol kell lennie, melyik a legkedvezőbb nézőpont ahhoz a látványhoz, eseményhez, melynek éppen részesei vagyunk. A született kép még számomra is új. Sokszor csak otthon, a számítógép monitorja előtt döbbenek rá: mit zsákmányoltam. További gondolat, hogy ebbe a szerzeménybe némi mondanivaló is szorult, mellyel üzenhetek Neked. Többször kipróbáltam: működik.

Én így fotózgatok. Hátha egyszer magamat és helyemet is megtalálom.