Horváth Katalin

Az úton járó ember cipőjét, ruháját, lelkét belepi a por, a vándor életére ráül a szürkeség. Az utazó testének és lelkének egyaránt szüksége van olyan megállóhelyre, ahol összeszedheti magát, ahol megtisztulhat, s erőt gyűjthet a következő szakaszhoz. A fotózás nálam ilyen állomás volt 2017 tavaszán. Önismereti utazás! Leginkább a természetfotózásban érzem jól magam. Szabadidőmben rengeteget túrázok, kirándulok, egy-egy virág fölött több percet is képes vagyok időzni és rácsodálkozni… Jaj, de szép! Zenetanárként mindig vágyom a szép muzsika iránt, legyen az egy egyszerű gyermekdal vagy komolyabb mű interpretálása. A szépség fölfedezése az utazás feladata.

Amíg fontosnak vélt dolgainkban tüsténkedünk, nem vesszük észre magunk körül a szépet. A természetet. Az utazás értelme a szív szomjának csillapítása. Szomjamat a természet varázslatával oltom, nincs más dolgom, mint gyönyörködni benne. Ha pedig néha sikerül egy-egy pillanatot lencsevégre kapnom, egyszerűen csak örülök neki.

„Az teszi széppé a sivatagot – mondta a kis herceg – hogy valahol egy kutat rejt.” (Exupéry)

A kút reménye nélkül értelmetlen lenne a vándorlás… ám a kis herceg azt is tudja, hogy „néha a szívnek is jó a víz”. A szív is szomjas!