A XVII. FIAP Klub Világbajnokságra való nevezéssel Egyesületünk immár harmadik évben mérettette meg magát a nemzetközi fotóművészeti alkotócsoportok között. Az igen rangos, versenyre a világ 224 fotóklubja nevezett 20 alkotásból álló kollekcióval, amelyek legalább 10 alkotó munkásságát kellett, hogy tükrözzék.
Nagyon örülünk és jó érzés, hogy sikerült megőriznünk pozícióinkat az egyre nagyobb és igen rangos mezőnyben. A Duna Fotóklub Egyesület ebben a megmérettetésben, 368 összegyűjtött ponttal, a 111. helyet foglalhatta el a ranglistán.
Ahhoz, hogy ilyen szép eredményt sikerült elérnünk minden beküldött fotó hozzájárult, és sikeresnek mondható, hisz igen szép pontszámot kaptak az alkotások, 5 fotó elfogadás nyert, Bolvári Csilla- „szavak nélkül” című fotója pedig külön dicsérettben részesült.
Gratulálunk minden klubtársunknak a szép eredményhez.
Bolvári Csilla – Without words Beke László-Man in straw hat Bartus Dávid – Tiny World Horosnyi Sándor – Paterfamilias Fischbackné Horváth Ildikó-Girl with Peony Regényi Gábor-A little walk Ligeti László-Walk in the old town Kellnerné felső Sára – Hunor Tamás József – Waiting for guests Kellnerné Felső Sára – Initial steps Tóth Szögi Zsuzsanna – Prayer Fischbackné Horváth Ildikó – Icon Molnár Csilla-La Femme Bolvári Csilla – Another world Horosnyi Sándor – Little Blanka Göldner Tiborné – Freely Fehér Vilmos – Spider webs Ádám Péter – The chapel Soós Endre – Tower Ligeti László – On the way home